Olvasási idő: 5 perc

Az index-gate alig egy hete robbant ki, és az egész internet (sőt a nemzetközi sajtó) is foglalkozott vele. Sőt, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy így, vagy úgy, de szinte mindenkit érint: aki olvasta, azért, aki nem, azt azért. A cikkben azonban, már amennyire lehet, politikamentesen utánajárok annak, hogy hová tűntek az Index olvasói.

Mert bizony eltűntek, és nem is kevesen.

Az Index ügyről röviden

Mivel a bejegyzés célja nem az oknyomozás, ezért tényleg csak nagyon röviden vázolom fel mindkét nézőpontot.

Az Index szerkesztősége július 24-én mondott fel, arra hivatkozva, hogy féltik a függetlenségüket. Ugyanis az újonnan kinevezett elnök, Bodolai László, menesztette a főszerkesztőt, Dull Szabolcsot.

Az ügy itt pedig kezd kuszává, sőt politikai machinációktól terheltté válni.

Az egyik oldal azt mondja, hogy esze ágában sincs létrehozni egy újabb Origót, és a szerkesztők ugyanúgy folytathatták volna a munkájukat, zavartalanul, függetlenül. Csak és kizárólag a profit növelése érdekében akarták kiszervezni a cikkeket külsősöknek, hogy nagyobb legyen a verseny a szerkesztőségen belül, és minél több, minőségibb cikk szülessen.

Dull Szabolcsot pedig csak azért menesztették, mert személyes problémájuk volt, ami gátolta a közös együttműködést.

A másik oldal szerint pedig Vaszily Miklós (TV2 elnöke, ex-Echo TV-elnök) feltűnése óta időzített bombán ültek. Bodolai pedig átlépett egy vörös vonalat azzal, hogy menesztette Dull Szabolcsot, akit a szerkesztőségen belül nagyra tartottak – ezért együttesen álltak fel, és adták be a lemondásukat.

Hogy ki melyik oldalnak hisz, az most a cikk szempontjából irreleváns, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy az olvasók egy igen nagy része az index-gate kirobbanása után elpárolgott.

De vajon hová?

Milyen volt az Index olvasottsága az ügy kirobbanása előtt?

Július végéig, amikor a viharfelhők még külső szemmel látva nem gyülekeztek, az ország egyik legolvasottabb hírportálja volt.

Az index olvasottsági adatai 2020. július 1-től.
Forrás: http://dkt.hu/

Jól látható, hogy a viszonylag átlagosnak mondható időszakban is jobban teljesített, mint a konkurens 24.hu, hvg.hu és az Origo.

A konkrét számokat tekintve július 1-je így nézett ki:

  • 24.hu: 703 819 látogató
  • hvg.hu 375 274 látogató
  • index.hu 945 190 látogató
  • origo.hu 653 790 látogató

A július 14-e kiugró csúcsnap volt, az Indexet aznap 1 159 651 látogató olvasta.

Pápá, 300 ezer olvasó!

Az indexesek felmondása előtt az átlagos olvasottság a dkt adatai alapján kb. 940 000 volt. A törés azonban nagyon jól látható az olvasottsági statisztikák alapján:

A felmondás előtt így néztek ki az Index olvasottsági adatai.
Forrás: http://dkt.hu/

Július 24-én még 931 824-en olvasták az Indexet…

Az Index olvasottsága az ügy kirobbanása után, július 25-én.
Forrás: http://dkt.hu/

…július 25-én viszont már csak 780 988-an. A cikket július 30-án írom, így az adatokat július 29-ig tudom visszanézni, azonban már azok is sokatmondóak.

Egyre kevesebben olvassák az index.hu-t.
Forrás: http://dkt.hu/

6 nappal az indexesek tömeges felmondása után mindössze 652 770 olvasójuk maradt, szemben a 931 824-gyel. Ez, a számítások alapján, csaknem 300 ezer (egészen pontosan 279 054) olvasó mínusz, alig egy hét alatt.

De hová párologtak az olvasók? Többé fel sem nyitják a laptopot?

Néhány oldal több plusz olvasót nyert

Zárójeles megjegyzés kiemelve: Erről lehetett volna egy tök jó clickbaites alcímet is összehoznom, mint “Ők az Index halálának nyertesei” vagy a “24.hu tort ül az Index hullája fölött”, de inkább elvetettem.

Egy fejezettel feljebb jól kirajzolódik, hogy az Index legnagyobb konkurense a 24.hu volt, az Origo pedig a dobogó harmadik fokán állt.

A 24.hu-t többen olvassák, amióta felálltak az indexesek.
Forrás: http://dkt.hu/

Ahogy azonban a görbékből is jól látszik, az Index olvasótábora átpártolt a 24.hu-ra. A trend július 25-ről 26-ára fordult meg.

A dkt adatai alapján a népszerűségi trend július 25-ről, július 26-ára fordult meg.
Forrás: http://dkt.hu/

Július 25-én a 24.hu-t 761 131-en, míg az Indexet 780 988-an olvasták.

Az index olvasottsági adatai július 26-án: egyre kevesebben vannak.
Forrás: http://dkt.hu/

Július 26-án pedig 740 232 olvasó a 24.hu oldalán, az Indexén pedig 653 411.

Jól látszik, hogy július 29-én már majdnem 300 ezer emberrel kevesebb olvassa az Indexet.
Forrás: http://dkt.hu/

Érdekes megnézni a 24.hu olvasottsági-görbéjét. Július 24-én 810 989-en olvasták, július 29-én pedig már 936 082-en: ez 125 093 különbség.

Ugyanakkor a harmadik helyen lévő Origo olvasottsága nem nőtt, inkább stagnál.

Július 24-én 644 510 ember olvasta, 29-én pedig 637 929-en. Ez ugyan – 6 581, de azt érdemes hozzátenni, hogy az olvasottság rendkívül hullámzó, ekkora számnál pedig ez teljesen normálisnak mondható. Annyi azonban biztos, hogy az index-olvasók nem az origo olvasótáborát gyarapítják.

Nyertesek és vesztesek

Nézzük meg, hogy július 1-jén hányan olvasták a legnépszerűbb (köztük jobbos-, balos- és független) hírportálokat.

A legnépszerűbb hírportálok olvasottsága 2020. július 1-jén.
Forrás: http://dkt.hu/

  • 24.hu 703 819 olvasó
  • 444.hu 287 199 olvasó
  • 888.hu 50 008 olvasó
  • hvg.hu 375 274 olvasó
  • index.hu 945 190 olvasó
  • origo.hu 653 790 olvasó

Most pedig nézzük meg a friss adatok alapján:

  • 24.hu 936 082 olvasó
  • 444.hu 329 241 olvasó
  • 888.hu 41 127 olvasó
  • hvg.hu 460 630 olvasó
  • index.hu 652 770 olvasó
  • origo.hu 637 929 olvasó

A változások 28 nap elteltével így néznek ki:

  • 24.hu +232 263 olvasó
  • 444.hu +42 042 olvasó
  • 888.hu -8 881 olvasó
  • hvg.hu +85 356 olvasó
  • index.hu -292 420 olvasó
  • origo.hu -15 861 olvasó

A legnagyobb nyertes tehát a 24.hu és a hvg.hu volt, azonban többen nézik naponta a 444.hu-t is (legalábbis a vizsgált időszakot tekintve).

Azonban, politikai oldaltól függetlenül, kihirdethetjük, hogy nincsenek nyertesek, csak vesztesek.

Egy piac ugyanis akkor jó, akkor egészséges, ha minél többen versenyeznek. Hiszen mi, az olvasók, rákényszerítjük az újságírókat arra, hogy több, minőségibb cikket írjanak.

Amikor pedig egy ilyen hatalmas piaci szereplő eltűnik, az veszteség a piacnak; de még nagyobb veszteség nekünk, az olvasóknak.

Update: A hirstart technológiai vezetője jelezte, hogy a címlapoldali látogatások emelkedtek, nem pedig csökkentek – ezt pedig a dkt adataiból nem lehet megtudni.

Kategória: Elemzések

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük