SEO szövegírás lvl 900- Így használd a Yoast SEO-t (részletes útmutató)

Szerző: Horváth Tamás Kategória:

Olvasási idő: 13 perc

Ma már annyi szó esik a keresőoptimalizálásról, hogy sokan szinte alapként tekintenek rá a weblapkészítés során. Szerencsére a WordPress egy szuper felület arra, hogy SEO-baráttá (nem tudom, létezik-e ilyen szó) tedd, tehát szeresse a Google és könnyebben megtalálják a látogatók.

Egy jó sablon mellett az egyik legfontosabb egy remek bővítmény. A Yoast SEO pedig kategóriájának talán legjobb pluginje, amely ingyenesen is egy csomó remek funkciót tartalmaz.

Mire is jó a Yoast SEO?

Zanzásítva a bővítmény segítségével adott kulcsszóra optimalizálhatod a weboldaladat és a blogbejegyzéseidet. Piros jelzéssel rád szól, ha valami nem oké és javaslatokat ad a felhasználói élmény – és egyúttal a SEO – javítására. Ha mind olvashatóság, mind kulcsszavak és keresőoptimalizálás szempontjából jó, amit írtál, akkor azt pedig zölddel jelzi.

Ezenkívül sokszor kevés szó esik róla, de a segítségével létrehozhatod a WordPressen belül a webhelytérképet, ami a keresőrobotok szemében szintén egy nagy (jó értelemben vett) piros pont.

A cikkben részletesen bemutatom a telepítés minden egyes lépését, képekkel, illetve azt is, mely funkciót mire haszálhatod a blogírás, szövegírás során.

A Yoast SEO telepítése és beállítása

Amennyiben még WordPress-szűz vagy esetleg nem ismered annyira a rendszert, mindenképp olvasd el, hogyan keresheted meg a bővítményt és hogyan telepítheted. Amennyiben már WordPress-veteránnak számítasz, nyugodtan ugord át ezt a részt.

Előkészületek

Lépj be a felhasználói felületre is (myadmin) és kattints a bal sarokban található domain nevedre. Nálam ez a Contentghost. Ezután kattints a Vezérlőpultra.

A myadmin felületen kattints a domain névre (nálam a Contentghost látható), majd a Vezérlőpultra.

Telepítés

1. lépés: A szokásos módon telepítsd a plugint, vagyis klikkelj a bal oldalon található Vezérlőpulton belül a Bővítmények>Új hozzáadása parancsra.

1. lépés: A Telepített bővítményeken belül az új hozzáadása parancsra kell menni.

2. lépés: Írd be a keresőbe a Yoast kulcsszót, majd keresd meg a Yoast SEO-t és kattints a Telepítés most gombra. Várj néhány másodpercig és amikor feltelepített, kattints a Bekapcsolás gombra.

Itt csupán be kell írni a keresőbe a kulcsszót: Yoast SEO

3. lépés: Amikor feltelepítette a plugint, nyisd meg Vezérlőpult panelen.

Nyisd meg a Yoast SEO plugint a panelen.

4. lépés: Miután megnyitottad a Yoast kezelőfelületét, kattints a Dashboardra, majd a Pluginra és elkezdődhet a beállítás.

Beállítás

1. lépés: A kezdetek kezdetén magát optimalizálni kell a bővítményt. Így miután rákattintottál a plugin szócskára, ez a kezdőkép fogad.

Indulhat a kulcsszóoptimalizálás! Kattints a Configure Yoast SEO gombra.

Itt nincs más dolgod, mint egyszerűen csak kezdd el a telepítést a Configure Yoast SEO gombra kattintva.

2. lépés: Ha az oldalad már készen van, akkor válaszd az A opciót. Amennyiben még bütykölgeted, szépíted, válaszda B opciót. Mint láthatod, én azt A-t választottam. 🙂

Ezután kattints a Következő gombra.

Itt beállíthatod, hogy kész van-e a weboldalad, vagy még fejleszted.

3. lépés: Itt tudnod kell, milyen típusú weboldalad van.  A következő opciók közül választhatsz:

  • Blog
  • Online shop
  • News channel, vagyis híroldal
  • A small offline business, tehát egy offline kisvállalat – például cukrászda, aki nem árul neten
  • A Corporation, azaz nagyvállalat
  • Porftolio (portfólió)
  • Something else, vagyis Valami más

Miután kiválasztottad a számodra megfelelőt, kattints a Következő gombra.

Ebben az esetben a listából kiválaszthatod, milyen típusú weboldalad van, például blog vagy portfólió.

4. lépés: Cég vagy természetes személy használja majd a blogot? Jelöld ki, melyik jellemző az oldaladra, majd add meg a cégneved vagy a saját neved.

Ezután kattints a Következő gombra.

Cég vagy természetes személy használja a weboldalt? Kattints!

5. lépés: Ezen a felületen megadhatod a kapcsolódó közösségi média oldalaidat. Nekem még nem volt kész egy sem, így teljesen üresen hagytam. (Nyugi, dolgozom az ügyön.) Belinkelheted tehát:

  • a Facebook
  • a Twitter
  • az Insta
  • a Linkedin
  • a MySpace
  • a Pinterest
  • a Youtube
  • és a Google+ fiókodat (ez már ugye nem annyira releváns)

Ha megadtad a szükséges url-eket, kattints a Következő gombra.

Be tudod állítani magadnak a Social media profiljaidat.

6. lépés: Itt megadhatod, hogy milyen tartalomtípusokat szeretnél megjeleníteni a keresőmotorokban. Én ebben az esetben megtartottam az alapbeállításokat.

Miután kiválasztottad a megfelelő pontokat, ne felejts el a Következő gombra kattintani.

Javaslom, hogy itt tartasd meg az alapbeállításokat.

7. lépés: Ha többen is szerkesztitek az oldalt és szeretnétek, hogy mindenki neve megjelenjen, akkor válaszd a Yes opciót. Ha csak egyedül szerkeszted, válaszd a No-t.

Ezután kattints a Következő gombra.

Több szerző használja majd a blogot? Kattints a megfelelő válaszra!

8. lépés: A Search Console hitelesítése egy fontos folyamat, hiszen a Yoast ez alapján tudja majd mérni a webhelyed látogatottságát. Ehhez azonban szükséges, hogy a weboldaladat előtte tulajdonként felvedd a Search Console-ba.

Én már hitelesítettem, azonban nálad egy lila színű GET GOOGLE AUTHORIZATION CODE feliratú gomb fog megjelenni. Ezután egy felugró ablakban a Yoast engedélyt kér, hogy hozzáférjen az adatokhoz. Ne ijedj meg tőle, nem harap, nyugodtan kattints az Engedélyezés gombra.

Ezután egy számokból és betűkből álló, kötőjellel elválasztott karaktersorozat jelenik meg. Másold ki a CTRL+C billentyűparanccsal a kódot, majd illeszd be az Authorization code mezőbe. Ezután kattints az Authenticate parancsra.

Ha mindent jól csináltál, az azonosítás után ezt a képernyőt fogod látni. A Profil választása listából kiválaszthatod az aktuális domaint, amelyen dolgozol.

Ha mindezzel megvagy, kattints a Következő gombra.

A Search Console beállítása az egyik legfontosabb lépés.

9. lépés: Itt kiválaszthatod, hogyan jelenjen meg az oldalad neve (márkaneved) a keresőben a title után. Például: SEO szövegírás lvl 900- Így használd a Yoast SEO-t (részletes útmutató) – Contentghot.hu. (Nyilván ez így hosszú lenne, csak a példa kedvéért írtam.)

Ennek SEO szempontból semmi jelentősége nincs, így tetszés szerint választhatsz bármilyen neked tetsző szeparátort.

A title után megjelenő brand nevedet szeparátorral választhatod el. Itt megadhatod az elválasztó típusát.

Miután beállítottad az elválasztót, kattints a Következő gombra. (Ez most a képről lemaradt, de becsszó, ott van. :))

10. lépés: Egy okos kis marketing a Yoast részéről, amiben meghívnak, hogy iratkozz fel a hírlevelükre. Természetesen nem kötelező – én sem tettem.

Kattints a Következő gombra.

Itt feliratkozhatsz a hírlevélre, ha szeretnél.

11. lépés: Marketing 2.0 – Oktatóvideók és egy CTA, hogy upgrade-eld a Yoast-ot prémiumra.

Szinte szemrebbenés nélkül kattinthatsz a Következő gombra, hacsak nem szeretnéd megvásárolni a terméket.

Oktatóvideókat vásárolhatsz, illetve upgradelheted a Yoast SEO-t premiumra egy CTA segítségével.

12. lépés: Siker! Kattints a Bezár gombra.

Sikeresen optimalizáltad a Yoast SEO plugint!

A Yoast SEO vezérlőpult beállítása – egy kis finomhangolás

Nem kell megijedni, ha esetleg valamit elszúrtál a telepítés során (például nem tetszik az elválasztó a title után), ezeket később is módosíthatod a Yoast beállításainál. Nézzük sorban, miket is tudsz még finomhangolni ezzel a remek kis bővítménnyel!

General

A General fülön az általános beállításokat végezheted el a SEO pluginodon belül.

A General menüpontra kattintva három különböző fül jelenik meg:

  • Dashboard
  • Features
  • Webmaster tools

A Dashboardon láthatod, ha valamilyen értesítés (például frissítés) vagy probléma van. Optimális esetben ez a képernyő jelenik meg:

A legjobb, ha a Yoast Dashboardján nincs semmilyen értesítés. :)

A Features fülre kattintva testreszabhatod a Yoast funkcióit. Ezeket picit részletesebben ki is vesézem a kép után.

A Yoast Features fülét érdemes alapbeálltásokon hagyni.

SEO analysis: ez adja a Yoast plugin gerincét, hiszen tartalmazza a javaslatokat az adott bejegyzésekhez és az oldalakhoz, így mindenképp legyen bekapcsolva.

Readability analysis: az algoritmus az olvashatóságot elemzi, így érdemes bekapcsolva hagyni.

Cornerstone content:  megjelölheted a legfontosabb tartalmaidat, amelyek a weboldalad sarokkövét képezik. Szintén érdemes bekapcsolni.

Text link counter: megszámolja, hány link mutat egy adott bejegyzésre és mennyi mutat kifelé. Segít eligazodni és kulcsszavakra optimalizálni, így jó ha bekapcsolod.

XML sitemaps: mindenképp kapcsold be, ha egy másik pluginnal még nem hoztál létre webhelytérképet.

Ryte integration: a Ryte hasonló, mint a Search Console – megnézi indexelve vannak-e az oldalaid. Én bekapcsoltam, de opcionálisan ki is lehet offolni.

Admin bar menu: ha gyakran használod majd a Yoastot, érdemes bekapcsolni, ugyanis könnyebben hozzáférsz a felső menüsávban.

Security no advanced settings for authors: több szerző esetén érdemes bekapcsolni, így külön engedélyeket adhatnak meg. Mivel én egyedül szerkesztem az oldalt, kikapcsoltam.

Ezután ne felejts el a Save changes gombra kattintani.

A Webmaster Tools fülre kattintva jó hír, hogy utólag is pótolhatod a Search Console authentication code-ot. Ezenkívül különböző keresők, mint például a Bing, vagy a Yandex hitelesítési kódját is megadhatod.

A mentéshez kattints a Save changes-re.

A Yoast SEO Webmaster Tools fülén utólag is megadhatod a verification code-okat.

Search Appearance

A Search Appearance fülön a megjelenésre vonatkozó beállításokat adhatod meg.

A Search Appearance pontra kattintva megadhatod, mit mutasson a kereső.

A Generalra klikkelve megváltoztathatod az elválasztót (separatort), ha mégsem tetszik a telepítés során kiválasztott dizájn. Ezenkívül megváltozthatod a típust (például ha céggé nőnéd ki magad) és a nevet is.

A szeparátort utólag módosíthatod is, ha esetleg nem tetszett.

A Content Types esetében szuperül testreszabhatod a bejegyzéseidet, oldalaidat, vagy akár a CTA-idat.

A Content Types fülön belül nagyon jól testreszabhatod a blogjegyezéseidet, az oldalaidat és a sablonjaidat is.

A Bejegyzések alpontban be tudod állítani a következőket:

  • Hogy megjelenjen-e a “Bejegyzések” a keresőben (ezt érdemes bekapcsolni)
  • Megjelenjen-e a dátum a snippetben (ez az url a Google keresésnél a címed alatt, de még a meta leírásod előtt helyezkedik el).
  • Mutassa-e a bejegyzések szerkesztése közben a Meta box-ot. (Természetesen be kell kapcsolni.)

A Yoast SEO poszt bejegyzésein belül sok mindent változtathatsz. Érdemes vele kísérletezgetni.

Ezt követően a többi oldaladon is be tudod állítani, egyenként. Teljesen rád van bízva, hogyan kényelmesebb a szerkesztői felület.

A Media fülön be tudod állítani, hogy a WordPress minden feltöltött képnek vagy videónak (magyarul médiának) létrehoz egy aloldalt. Ezt semmi estre se kapcsold be, hacsak nincs rá nyomós indokod, ugyanis eléggé betehet az eddig hatékonyan felépített keresőoptimalizálási projektünknek. 🙂 Szóval hagyd így, alapértelmezettként.

A Media fület nyugodtan hagyd alapértelmezettként.

A Taxonomies-on belül szintén rendszerezheted, hogy mi jelenjen meg a keresőben. Itt is leginkább az egyéni preferenciák alapján kell belőnöd, hogy mi az, amit szeretnél, hogy a keresőben is megjelenjen.

Nálam ez a következőképpen fest:

  • Kategóriák: Yes
  • Címkék: Yes
  • Formátumok: Format-based archives: Enabled, Show Formátumok in search results: No
  • Categories: Yes
  • Lists: Yes
  • Tags: Yes
  • Feladat típusok: Yes
  • Feladat címke: Yes
  • Category url-s: Keep

A Yoast SEO Meta Box-ot minden esetben Showra állítottam. Alapjában véve, ha kezdő vagy, hagyhatod az alapbeállításokat.

A Yoast SEO Taxonomies fülét sem érdemes bolygatni. Hagyd nyugodtan az alapbeállításokon!

Az Archives fülre kattintva a beállításokat szintén hagyd alapértelmezetten, azonban a Special Pagesen belül érdemes lefordítani a szöveget.

A Speciel pages-e belül megadhatod a a 404-es oldal és a keresőoldal fordítását is.

Én You searched for-t nemes egyszerűséggel Erre kerestél rá-ra fordítottam, míg a Page not found-ot, Az oldal nem található-ra. Természetesen te bármi frappánsat írhatsz ezek helyett.

Fordítsd le a Keresőoldalt és a 404-es oldalt tetszőlegesen.

A Breadcrumbs magyarul morzsamenüt jelent, mindkettő elég elterjedt.  A Breadcrumbs segít a navigációban, hiszen megmutatja, hogy az adott oldalon hol helyezkedik el éppen a látogató.

Például: Termékek>Telefontokok>iPhone tokok

Ezen a fülön beállíthatod, hogy a Breadcrumbs megjelenjen-e a menüdben.

A morzsamenü, vagy Breadcrumbs beállítása is sok lehetőséget rejt magában.

Az RSS fülön az RSS rész megjelenését tudod optimalizálni. Én az alapbeállításokon hagytam.

Search Console

A Search Console beállítása az egyik legfontosabb, ezt semmiképp se hagyd ki.

Rendhagyó módon kezdjük az utolsó füllel, a Settings-el! Ugyanis itt tudod megadni a Google Authorization kódot, ha a telepítés során nem sikerült.

A contentghost.hu oldal a Search Console-ban már aktiválva van.

A Desktop, Smartphone és a Feature phone oldalon láthatod a 404-es oldalakat. Ha van ilyen, akkor érdemes átirányítanod valamilyen más, releváns tartalomra. Egyébként Prémiummal szinte néhány gombnyomással itt is meg tudod oldani, de ha nem, akkor marad a hagyományos út.

Social

A Yoast Social fülén megadhatod a Közösségi médiás beállításokat is.

A Social menüponton belül nem túlságosan meglepő módon a közösségi média felületeidet tudod integrálni.

Az Accounts fülre kattintva egyszerűen elég csak megadnod a Facebook oldalad url-jét vagy a Twitter-fiók esetében a felhasználói nevedet.

Az Accountsban egyenként beillesztheted a Social profile-jaidat.

A Facebook fülre kattintva lehetőséged van megadni az App ID-t, amelyet a Facebook Developers oldalon tudsz igényelni. Ezenkívül lehetőséged van előnézeti képet is feltölteni, amelyet a Yoast akkor használ, ha nem illesztettél képet az aktuális bejegyzésbe.

A Twitterre nem térek ki külön, ez ugye adja magát: meg kell adnod a fiókban használt felhasználónevedet és a kártya méretét, amely lehet kicsi és nagy.

A Pinterest esetében kérni fog egy visszaigazolást, amelyet a confirm your site with Pinterest linkre kattintva tudsz elérni.

Pinterest visszaigazolás igénylése: A jobb oldali sávban kattints a három pöttyre, majd a Beállítsok szerkesztése menüpontra.

Itt bemutatom, hogyan kérhetsz visszaigazolást a Pinteresttől.

Ezután válaszd az Igénylés menüpontot, majd az Igényeld a webhelyedet szövegdobozba írd be az url címedet.

A Pinteresten belül az Igénylés gombra kattintva igényelheted a webhelyed kódját.

Ezután kapni fogsz egy szép hosszú kódsort, azonban neked csak a …content=”karaktersor”/>-e lesz szükséged, tehát arra a kódsorra, ami az idézőjelek között található.

A Pinterest confirm codejának helye.

A Google+ pedig hát ugye… rest in peace. Nem is térek ki rá részletesebben.

Tools

A Yoast SEO Tools, vagyis Eszközök menüpontjában hatékony beépített eszközöket találhatsz.

Most pedig nézzük a Tools menüpontot.

Eközött 4 nagyon hatékony kis beépített eszközt találhatsz:

  • Import and export: Ha eddig egy másik plugint használtál (például az All-in-One bővítményt), akkor könnyedén importálhatod a metaadatokat. Ugyanakkor, ha váltani szeretnél (például az All-in-One-ra), akkor exportálhatod is őket.
  • File editor: Ha még nem rendelkezel robots.txt fájllal, itt létre tudsz hozni, valamint a .htaccess-en belül tudsz szerkeszteni.
  • Bulk editor: Egy rendkívül hasznos kis tool, ugyanis tömegesen tudod szerkeszteni az oldalak címét és meta leírását, így nem kell egyesével megnyitogatnod őket.
  • Text link counter: Megszámolja az összes befelé és kifelé mutató linket, ami az oldalon található.

Premium

A Premium-ot utólag is bármikor igényelheted a Yoast Premium fülre kattintva.

A Premiumra nem térek ki részletesen, inkább csak említés szintjén, hogy mit nyújt a prémium szolgáltatás.

Jelen cikk írásakor a plugin előfizetés 16.58 euró havonta, ami hozzáférést ad az összes prémium pluginhez (Local-, Video-, News-, és WooCommerce SEO) illetve angol nyelvű, 24/7-es supporttal rendelkezik. Ezenkívül lehetőséged van megvásárolni a Yoast tanfolyam csomagját is, amely 41.58 euró havonta. A plugin előfizetés és a tanfolyamok együttes ára összesen pedig 49.92 euró havonta.

Courses

A Yoast Courses, tehát Kurzusok szintén nem része az ingyenes programnak.

A Courses-t szintén csak megemlítem, hiszen nem része az ingyenes verziónak. Az alapoktól kezdve vezet be téged a content- és a technikai SEO rejtelmeibe. Egyébként a Youtube-on is rengeteg hasznos videót találsz, amivel könnyen elsajátíthatod a plugin használatát.

AMP

Az AMP (Accelerated Mobile Pages) fontos SEO szempont a Google szemében.

A Yoast egyik nagy előnye, hogy nem kell külön plugint letöltened ahhoz, hogy integráld az AMP-t (Accelerated Mobile Pages). Ez tulajdonképpen gyorsított oldalbetöltést tesz lehetővé a mobiltelefonokon, így egyre hangsúlyosabb a Google rangsorolás szempontjából is.

A Post Types fülön beállíthatod, hogy mik jelenjenek meg az oldalad AMP-s nézetében. Alapértelmezetten csupán a Bejegyzések vannak engedélyezve, én azonban a CTA-kat is bekapcsoltam.

A Post Types-on belül a posztok típusát tudod beállítani.

A Design fülön testreszabhatod az AMP-oldalad kinézetét.

AMP icon: Feltölthetsz egy legalább 32×32 pixeles képet, amelyet a betöltés során ikonként látnak majd a felhasználók.

Default image: Ezenkívül feltölthetsz egy Default image-t is, amit a látogatóid akkor láthatnak majd, amikor a posztba külön nem töltöttél fel képet. Ennek legalább 696 pixel szélesnek kell lennie.

Ezenkívül lehetőséged van a content (fejléc, cím, szöveg, illetve meta információk) színének kiválasztásához.

A Design fülön az AMP oldalad kinézetét szabhatod testre.

Ha lefelé tovább görgetsz, a Links résznél testreszabhatod a linkeket is. Itt is ügyesen kiválaszthatod a link színét, a hoovert (kattintás után milyen színűre váltson át a link), illetve megadhatod, hogy a linkek aláhúzva vagy simán szerepeljenek a szövegben.

A Blockquotes alatt az idézeteket állíthatod be. Ebben az esetben megadhatod a szöveg-, a háttér- és a szegély színét.

Ha értesz a programozáshoz, akkor lehetőséged van egy-egy boxban extra CSS vagy más jellegű kódot megadni.  

A Links a linkek színét és a hoovert adhatod meg.

Az Analytics fülre kattintva opcionálisan beírhatod a Google Analytics kódodat, hogy minél több információt kaphass a látogatókról.

A Yoast SEO Analytics fülére kattintva megadhatod az Analytics kódodat.

Bejegyzések, oldalak keresőoptimalizálása, avagy blogírás magasfokon

A cikket (még az elején) feltöltöttem a weboldalamra, amely jelenleg így fest a bővítményben:

A blogírásnál a Yoast SEO hatékony segítség, hiszen megadhatod a SEO címet és a Metaleírást is.

A SEO cím alatt látható címkék közül a Oldal címét el kellett távolítanom, mert a zöld csík már átment pirosba, ami jelezte, hogy túlságosan hosszú. Ilyen esetekben a Google kereső lecsippent belőle és … -al jelzi, hogy a cím még tovább is tart. (A hatékony címadásról egyébként írtam egy hasonlóan részletes cikket.)

Ilyen esetekben elmorzsolsz egy könnycsepett és lemondasz a brand névről, hiszen a hatékonyság az első. Ezenkívül az Elválasztót is érdemes törölni ez ugyan csak egy gondolatjel, de elég hülyén néz ki, árván a title után (én is csak a szemléletesség miatt hagytam benne).

A Keresőbarát név mezőben láthatod, hogy hogyan jelenik meg a title az oldalad url-jében. Ebben az esetben tehát a következőképpen néz majd ki:

https://contentghost.hu/hatekony-segitseg-a-keresooptimalizalasban-a-yoast-seo-plugin

A Metaleírás mezőbe egyelőre szándékosan nem írtam semmit. Ezekben az esetekben a bevezető szövegedből csippent le 160 karaktert a Google, így elég vicces dolgok is születhetnek belőle. Ezek a szövegek úgy 99%-ban hosszabbak, mint az engedélyezett karakterszám, épp ezért a kereső gyakran lecsíp belőlük.

De nézzük meg, hogyan is néz ki kitöltve!

A Contenthost cikk így néz ki a Google keresőjében. Láthatod a SEO címet, a meta leírást és a long tail kulcsszót: Yoast SEO plugin.

A megadott kulcsszót félkövérrel emelte ki. Ezt itt tudod beállítani:

Itt megadhatod a fő kulcsszót vagy long tail keywordöt (vagyis a három vagy annál több szóból álló kulcskifejezést).

Fő kulcsszónak érdemes valami relevánsat megadni, ami a cikked esszenciája és remélhetőleg sokan keresnek rá. (Igen, tudom, én beszélek, aki csak egy se nem vidám, se nem szomorú fejet kapott, de ez még a cikk elején volt.)

A Yoast olvashatósági elemzése megmutatja, hogyan muzsikál a cikked a plugin szerint.

Az Olvashatósági elemzésre ötöst kaptam. És hogy miképp sikerült ezt elérnem?

  • Subheading distribution: Alcímeket (H2, H3) hoztam létre
  • Paragraph length: A bekezdések nem túlságosan hosszúak, ezért könnyen olvashatóak. (Egyébként 150 szó felett már pirosan villogna a jelzőlámpa.)
  • Sentence length: A mondat hossza kellően hosszú. Ebben az esetben a program megszámolja, hány szót használsz egy mondatban, ezután pedig azt, hogy mekkora a 20 szónál hosszabb mondatok százalékos aránya a szövegben. Ha több mint 25%, akkor piros jelzést kapsz.

És most nézzük a feketelevest, miért kaptam 3-ast a Focus keyphrase-re:

Az Elemzés eredményeit szemezgetve számos hibára rájöhetsz. Érdemes erre kellő időt fordítani!

  • Internal links: nincsen olyan link az oldalon, amely valamely aloldalra, vagy bejegyzésre mutat.
  • Keyphrase in introduction: a kulcsszó, vagy annak szinonimái, nem jelenik meg a bekezdésben.
  • Keyphrase density: a kulcsszósűrűség 0, ami azt jelenti, hogy nem használtam a fókuszkulcsszót egyetlen mondatban sem. Az ideális sűrűség 0,5-2,5% között van a program szerint.
  • Image alt attributes: a kép alt textje, másképp szólva helyettesítő szövege. Ez a szöveg “mondja el” a keresőrobotoknak, mi szerepel a képen. Továbbá segít a vakoknak, illetve gyengénlátóknak azáltal, hogy egy képernyőolvasó program hangosan felolvassa nekik az alt textben látható szöveget.
  • Szöveg hossza: a szöveg (akkor még) csupán 136 szóból állt. Bár én a minimumként megadott 300 szót is keveslem.
  • Kimenő linkek: Egyéb oldalakra, releváns tartalmakra mutató linkek. Ez nem SEO szempont, csupán egy kedves gesztus, vagy PR, esetleg vendégposzt.
  • Slug too long: A slug, vagyis a domain után következő url (hatekony-segitseg-a-keresooptimalizalasban-a-yoast-seo-plugin) túl hosszú. Ez a Yoast szerint nem jó, ha hosszabb 40 karakternél, netán 20 karakterrel hosszabb, mint a kulcsszavad.

A Jó eredmények mindig megnyugtatják az embert.

De nézzük a jó oldalát, maradjunk optimisták:

  • Keyphrase length: A kulcsszó vagy kulcskifejezés megfelelő hosszúságú.
  • Kulcskifejezés a metaleírásban: A kulcskifejezés vagy annak szinonimája megjelenik a metaleírásban. Érdemes hozzátenni, hogy a Yoast SEO don’t beszélni magyarul, tehát nem biztos, hogy felismeri a szinonimát. Ennek ellenére bátran alkalmazhatod, hiszen a Google algoritmusai már renkdívül intellingensek ilyen téren.
  • Meta leírás hossza: A metaleírás ne legyen hosszabb 160 karakternél. Ha véletlenül túlmennél rajta, akkor a bővítmény zöld csíkja átmegy narancssárgába.
  • Previously used keyphrase: Nem használtad még előtte ezt a kulcsszót. Természetesen ugyan érdemes minél többféle különböző kulcsszóra optimalizálni a tartalmat, de előfordulhat, hogy egy-egy kulcsszóra rá akarsz erősíteni. Ebben az esetben hagyd figyelmen kívül ezt a pontot, vagy próbálkozz a szinonimával.
  • Keyphrase in subheading: A kulcsszó szerepel az alcímekben.
  • SEO cím hossza: A title, vagyis a cím nem lehet hosszabb 70 karakternél, hiszen a Google már ebből is lecsippent.
  • Keyphrase in slug: A kulcskifejezés szerepel a slugban.

Sitemap (webhelytérkép) létrehozása

A sitemap tulajdonképpen egy útmutató, térkép, amely segít a keresőrobotoknak feltérképezni az oldalad. Tartalmazza az összes url-t, amelyet szeretnéd, hogy a kereső is lásson. Ezáltal a Google is feljebb rangsorolja a weboldalad.

A Yoast SEO segítségével szerencsére tök egyszerűen létrehozhatsz egy webhelytérképet.

A Yoast SEO segítségével egyszerűen hozhatsz létre XML Sitemapet.

Még mielőtt megnézed a kész Sitemap-et, ne felejts el menteni az oldal alján található Save changes gombbal. 🙂

Picit bő lére eresztettem a cikket, de remélem hasznosnak találtátok. Igyekeztem mindenre kitérni, hiszen a Yoast ingyenes verziója is rengeteg hasznos kis cuccot rejt magában. Ezzel a bővítménnyel pedig kiválóan megadhatjátok a WordPress oldalatoknak a kezdő lökést SEO téren, így érdemes időt szánni a plugin megfelelő kalibrálásra.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük