WordPress

Olvasási idő: 4 perc

A WordPress-t immár több, mint két éve ismerem, a barátságunk azonban az elmúlt egy évben kezdett igazán elmélyülni. Ekkor alkottam meg ugyanis előző honlapomat – a hellowriter.info-t, amely a mai napig üzemel és ekkor ismertem meg a határtalan lehetőségeket, amiket a rendszer kínál.

Az ember pedig a saját bőrén tapasztalja meg leginkább, mi az ami beválik és mi az, ami nem. Így voltam ezzel én is a kezdetek kezdetén.

Miért pont a WordPress-t választottam? (És miért válaszd te is?)

Írhatnék litániákat arról, miért jó a rendszer, de inkább a személyes tapasztalataimat osztom meg veled. Mint már említettem némileg ismertem előtte a rendszert, de épp csak annyira, hogy fel tudjam tölteni a cikkeket és megírjam a metát, plusz a title-t.

Amikor 2018-ban elhatároztam, hogy egyéni vállalkozó leszek, létre kellett hoznom egy weboldalt. Megrendelhettem volna egy profitól, azonban elég határozott elképzeléseim voltak, milyen is az ideális weblap. (És persze – mint minden induló vállalkozó – mindenen spórolni akartam.) Egy olyan rendszert kerestem, ami könnyen, programozói tudás nélkül megtanulható – ingyen is. Hiszen spórolni, spórolni, spórolni…

Épp kapóra jött az ismertségem WordPress-szel, így beleástam magam és közel négy hónap alatt összehoztam a weboldalt. Közben kerestem a legjobb pluginokat, hogyan gyorsíthatom fel a weboldal betöltési sebességét, mik a legjobb contact form-ok, képtömörítők satöbbi. Teszteltem, olvastam még többet teszteltem, egészen addig, amíg meg nem találtam az én weboldalomhoz leginkább passzoló plugineket.

Összegezve tehát, amiért érdemes WordPress weboldalt választanod:

  • Remek ingyenes és kiváló prémium sablonok
  • Rengeteg tutorial videó a Youtube-on
  • Bővítmények, amelyekkel kiválóan kiaknázhatod a weboldalad lehetőségeit

Ember tervez…

Elterveztem, hogy majd rengeteg bejegyzést írok a szövegírásról, marketingről, mindenről, ami téged is érdekelhet, de a munka miatt nem jutott rá időm. Mivel a Google szereti a tartalmat – épp ezért javaslom neked is, hogy minél többet gyárts – egy idő után félve néztem a Search Console-ra, hogy hol tanyázik vajon szegény hányattatott sorsú weboldalam. Meglepődve tapasztaltam, hogy

átlag 17-es pozíciót sikerült megcsípnem, 3%-os CTA-val.

Az első WordPress weboldalam a  hellowriter kattintási adatai beszédesek: mindössze két rövid blogbejegyzéssel is ilyen számokat produkálnak.
A Hellowriter kattintási adatai 2019.01.18-tól 2019.02.14-ig

Ezt összesen két rövidke blogposzttal, de jól megírt (értsd: kulcsszavakra megfelelően optimalizált) weboldal szöveggel és hatékony beállításokkal sikerült elérnem.

Képzeld el ezeket az adatokat heti kétszer-háromszor frissülő bloggal és jól megírt webszöveggel!

Persze fogom a fejemet, hogy miért nem írtam hetente legalább egy posztot, de ahogy a mondás is tartja, a suszternek mindig lyukas a cipője. Persze az újévi fogadalmam az, hogy a Contentghost esetén minden más lesz, de majd meglátjuk…

A suszter számára azonban fontosabb a te cipőd, hiszen ebből él. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy a tartalomgyártás mellett hasznosítom a WordPress weboldalakban szerzett jártasságomat is, hiszen így még hatékonyabbá tehetem a KKV-dat és a vevőkkel való kommunikációdat.

WordPress szolgáltatásaim

  • WordPress sebesség optimalizálás
  • WordPress SEO (keresőoptimalizálás)
  • WordPress karbantartás
  • Tanácsadás

Úgy gondolom, hogy érdemes ezeket a szolgáltatásokat definiálni is.

WordPress sebesség optimalizálás

Megvizsgálom a weboldalad a Google PageSpeed Insights-szal és egyéb szoftverekkel, a kapott eredményeket pedig kiértékelem. Ezután összegyűjtöm, melyek a szükséges pluginek. A pluginek telepítése előtt biztonsági mentést is végzek, hogy a weboldalad mindenképp biztonságban legyen. Ezután telepítem és – veled egyeztetve – beállítom a bővítményeket.

Miért fontos? A weboldal betöltési sebessége egyre hangsúlyosabbá válik, hiszen újabban rengetegen használják az oldalt telefonról vagy táblagépről. A Google tanulmánya alapján ugyanis:

  • Az 1-3 másodperc közötti betöltési sebességgel rendelkező weboldalak közül 32%-kal
  • Az 1-5 másodperc közötti betöltési sebességgel rendelkező weboldalak közül 90%-kal
  • Az 1-6 másodperc közötti betöltési sebességgel rendelkező weboldalak közül 106%-kal
  • Az 1-10 másodperc közötti betöltési sebességgel rendelkező weboldalak közül 123%-kal

nagyobb eséllyel hagyják el az oldalt a látogatók. Tehát mondhatni minden másodperc számít.

A WordPress sebesség optimalizálás ára

A szolgáltatás ára erősen függ a honlap állapotától, így a szolgáltatás díja 20.000 forinttól 50.000 forintig terjed. Pontos díjat tehát azután tudok mondani, miután lefuttattam egy gyors keresést (ez a szolgáltatásom díjmentes).

WordPress SEO (keresőoptimalizálás)

A keresőoptimalizált szöveg részemről már adott lesz (már amennyiben megrendeled a weboldal szövegírás, vagy épp a blogírás szolgáltatásom) azonban ebben az esetben is szükséges egy elemzést végezni. Ezután összegyűjtöm, hogy milyen tartalmi vagy strukturális fejlesztés szükséges a weboldalon belül. Mielőtt telepíteném a szükséges plugineket, itt is végzek biztonsági mentést.

Miért fontos? A jól keresőoptimalizált weboldalad a megfelelő tartalommal karöltve az első helyekre kerülhet a keresőben. A Google Ads-hez képest azonban az eredmények csupán később jönnek, így ha azonnali eredményt szeretnél elérni, akkor – a csalódás elkerülése érdekében – nem javaslom a szolgáltatást.

A WordPress keresőoptimalizálás ára

Itt is fontos, hogy milyen állapotban van a weboldalad, így az ár 20.000 forinttól 40.000 forintig terjed. Ez tartalmazza az elemzést, a biztonsági mentést, a tervkészítést és a szükséges pluginok telepítését. A szükséges tartalmi fejlesztések külön történnek (hiányzó címek, meták, alt textek, duplikációk eltüntetése stb.), amely egy nagyon hosszú folyamat is lehet. Erről részletes tájékoztatást csak az elemzés után tudok adni.

WordPress karbantartás

Amennyiben igénybe veszed a karbantartás szolgáltatásomat, havonta frissítem a bővítményeket, illetve ha szükséges újakat implementálok. Ezenkívül havonta végzek biztonsági mentést.

Miért fontos? Bármikor érkezhet egy algoritmusfrissítés, így a bővítményeidnek naprakészeknek kell lennie, ráadásul egy vírus pillanatok alatt a semmivé teheti egyenlővé a weboldalad, így jó, ha havonta elvégzem a szükséges biztonsági mentést.

A WordPress karbantartás ára

A szolgáltatásom ára 5.000 forint havonta, amely tartalmazza a frissítést és a biztonsági mentés is.

WordPress tanácsadás

Kérdésed vagy problémád van? Eltűnik a kép vagy nem úgy jeleníti meg, ahogyan szeretnéd? Esetleg félresikerült egy plugin telepítés?

Bármilyen kérdésedre szívesen válaszolok és megoldom a problémát.

A tanácsadás ára

A szolgáltatás óradíjas, melynek ára 3.000 forint óránként, a számolás negyedórás alapon történik. Fél óra 1.500 forint, negyed óra 750 forint. (Tehát például 1 óra 45 perc esetén 5.250 forint, de 1 óra 55 perc esetén szintén ugyanennyi.)

Kiegészítés: Felmerülhet benned a kérdés, hogy miért nem készítek komplett WordPress weboldalakat. Egyelőre a készítést még tökéletesíteni szeretném, így azt nem vettem fel a repertoárba, de előbb-utóbb szeretnék ebben is elmerülni, hogy minél komplexebb, szélesebb szolgáltatást nyújthassak a vállalkozásod számára. Addig is egyeztetést folytatok néhány szakemberrel, dizájnerrel és logótervezővel is, így ha ilyen jellegű kérdésed, kérésed van, írj bátran e-mailben.